Kálmán herceg póló

Leírás:

Apró lovakon, apró emberek halálhozó íjukat feszítik. Ellepik a Muhi mezejét, és körülzárnak minket. Éjfél óta harcolunk. Vitézeim fele a földön, jobbomon az érseket már csak az akarat és a büszkeség tartja a nyeregben, balomon a templomosok nagymesterének arcát a hit mártírjainak konok elszántsága vési halotti maszkká.

Hercege vagyok Szlavóniának, én, Kálmán, a magyarok urának öccse. Apám gyermekként tett Halics királyává, és bár mára ebből csak a cím maradt, a tatárok akár két koronás főt is begyűjthetnek, mielőtt lenyugszik a Nap. Béla bátyám nem háborúra termett, ám hű emberei életük árán is megmentik majd, hiszen amíg él a király, addig él Magyarország… Hogy jutottunk idáig?

Hét napig lovagoltunk, de ellenségünket nem láttuk, csupán irtózatos nyomait: füstölgő romokat, lemészárolt áldozatokat. A Sajónál tábort vert a sereg, hogy ember és állat megpihenhessen. Az éj leple alatt indultak meg a tatárok, és a harc dicsősége nekünk, keveseknek jutott, akik fegyverben maradtak. Akkor a sötétség még védett a gyilkos nyilaktól, jobban, mint most a láncing. Közel kell mennünk az ellenséghez, hogy lándzsánk elérje, közel, hogy kivágjuk magunkat, közel, hogy időt nyerjünk a királynak.

Fiatal vagyok, király, Halics királya, a magyarok hercege, és népem most bukik el, de én még megmutatom, hogy sarokba szorítva a szlavón nyest is úgy küzd, mint az Árpádok oroszlánja: mindkettő drágán adja az életét.

Harcostársaim! Reggelink, ebédünk a harc, vacsoránk a halál, holnap azonban már Krisztus urunk vendégei leszünk. A Hitért, a Királyért, a Becsületért, utánam a végső rohamra!